2012. augusztus 29., szerda

Napon szárított paradicsom


Azt mondják, hogy szeptember elején még folytatódik a nyár, ha nem tévednek akkor még most is neki lehet állni a paradicsomszárításnak, tavaly én is szeptember elején szárítottam. De ha nem lesz jó az idő viszont szeretnétek készíteni, akkor sütőben is működik: alacsony kb. 70-90 fokon pár óra alatt, érdemes a sütőajtót egy fakanállal kitámasztani. A sütési idő, és hőfok minden sütőnél más, ezért érdemes figyelni, hogy áll az aszalás. Egyszer készítettem sütőben de már nem emlékszem hány fokon, és mennyi ideig. Dolce Vita azt írta a blogján, hogy 90 fokon 9 órát szárította (csak hogy tudjatok miből kiindulni).



Elkészítése:

Én 3 kg lucullus paradicsomot használtam. (Ez egy kicsit hosszúkás fajta az aszaláshoz az egyik legmegfelelőbb mert kevés leve van, jó húsos, könnyű vele dolgozni). A paradicsomokat megmostam, kettévágtam, kivágtam a csumáját és kiskanállal kikapartam a magjait. Szorosan egymásmellé helyeztem őket, alaposan megsóztam (a só segíti a száradást, és tartósít is) és kitettem őket a napra, köréjük tettem egy napernyő állványra akasztott tüll baldachint, de elég ha letakarjátok egy darab tüllel, hogy ne szálljanak rá a bogarak.






Éjszakára be kell vinni, mert kint párás a levegő, pár nap alatt szépen kiszáradnak. Jól záró műanyag dobozban tartom a hűtőben, és mindig csak egy kis üvegnyit teszek el olajban, a következő képpen: A szárított paradicsomokat forrásban levő vízbe teszem, hogy kicsit megpuhuljanak, ha már jó, alaposan lecsöpögtetem, és hagyom teljesen megszáradni. Beleteszem őket az üvegbe a szárított fűszerekkel együtt oregánó, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, én ezeket szoktam használni, felöntöm olívaolaj, és napraforgóolaj keverékével lezárom az üveget és egy kicsit összerázom, hogy a dolgok elkeveredjenek benne, majd beteszem a hűtőbe. Egy-két nap alatt összeérnek az ízek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése